A modellszakmában a férfiaknak esélyük sincs annyit keresni, mint a nőknek

A nemek közti bérszakadék nemzetközi szinten is probléma, amelynek teljes felszámolása évtizedekbe is telhet – már ha valaha is megvalósul. Mégis, van egy terület, ahol épp fordítva osztották le a lapokat: a modellszakmában átlagosan 75%-kal több fizetést kapnak a nők ugyanazért a munkáért, mint férfi társaik.

Az adatot egy angliai modellügynökség, a Premier szolgáltatta még a múlt évben, igazgatójának nyilatkozatát több lap is lehozta, miszerint egy vezető divatház bemutatóján való szereplésért egy modell 40 ezer fontot, vagyis cirka 13 millió forintot is elkérhet, ha nő, míg a férfiak ennek csak negyedét kapják, átszámítva nagyjából 3-3,5 millió forintot.

Sean O’Pry, a legtöbbet kereső férfimodell, az Armani reklámjában

Toplistások

Erről árulkodik a Forbes 2016-os listája is a világ legjobban kereső modelljeiről, aminek első húsz helyén csak nők találhatóak, köztük Palvin Barbi is. Az ő múlt évi, 4 millió dollárra becsült gázsija igaz épp csak elég volt arra, hogy felkerüljön a listára, még így is csaknem háromszorosát kereste, mint a legjobban fizetett férfi modell, Sean O’Pry.

TOP20 legtöbbet kereső modell – 2016, Forbes:

A TOP3 legjobban fizetett férfi modell a Forbes legfrissebb – igaz így is 2013-as – listája szerint tehát 1,5 millió dollárral az amerikai Sean O’Pry, akit 1,4 millió dolcsival az angol David Gandy követ, harmadik helyen pedig Simon Nessman áll, 1,1 millió dolláros bevétellel.

Ahogyan az a Huffington Post cikkében is olvasható, a nemek közötti bérolló egyre csukódik össze, ahogy az átlag felé közelítünk, azonban tény, hogy a különbségek jelen vannak a népszerűség alacsonyabb szintjein is.

LONDON, ENGLAND - JUNE 12:  David Gandy attends the Vivienne Westwood show during  London Fashion Week Men's June 2017 collections on June 12, 2017 in London, England.  (Photo by Tristan Fewings/Getty Images)
David Gandy

Nőkkel eladni

Miért van az, hogy a teremtés koronáinak csak az aprópénz jut, azonos megbízásért? A válasz nagyon egyszerű. Egyrészt ott van az unalomig ismert mondás, miszerint egy szép nővel bármit el lehet adni, és ez így is van. A pasik előbb bámulnak meg egy jó nőt, mint férfitársukat – legalábbis többségében -, mi nők pedig… nos, szintén. Ha egy kis esélyt is látunk rá, hogy olyan jó csajok legyünk, mint az a másik, nincs az a szépészeti megoldás és öltözködési trükk, amit be ne vetnénk a cél érdekében.

Másrészt a divat- és szépségipar még mindig erőteljesen a női vásárlókból élnek, jóval több ruhát, kiegészítőt, parfümöt, sminktermékeket vásárolunk, mint a férfiak. Öltözködésre például átlagosan 45-65%-kal költünk többet, bár kétségtelen, hogy a metroszexuális pasik megjelenése óta eltelt években szépen elkezdett felzárkózni az erősebbik nem is.

Simon Nessman

Rövid táv és hosszú táv

Érdemes azonban megnézni, milyen – manapság divatos szóval élve – életpályamodell vár a nőkre és a férfiakra, ha a divatvilág kifutóin akarják karrierjüket egyengetni. Mindkét nemre igaz, hogy egészen fiatalon, akár 13-14 évesen is beindulhat a karrierjük, miután pedig a divatvilág imádja a “friss húsokat”, meredeken ívelhet is felfelé. A nők esetén azonban az aranykor valahol a húszas éveik vége felé elmúlik és egyre fogyatkozik azok száma, aki a 30+-os korosztályból is képesek a csúcson maradni. Mindez annak ellenére is igaz, hogy egyfolytában azt halljuk, “a harmincas az új húszas”, hiszen van épp elég világhírű színésznő és énekesnő is, akikkel jól jövedelmező reklámszerződéseket lehet kötni, márpedig a legjobb pénzeket ezek az együttműködések hozzák a konyhára.

Némiképp más a helyzet a férfiakkal, akik mint tudjuk, olyanok mint a jó bor, a korral csak nemesednek, és valóban. Bár a kifutókon tolonganak az alultáplált, nyikhaj kissrácok, a kampányfotózásokhoz már előtérbe kerülnek a sportosan izmos, sármos típusok, akik esetén az sem baj, ha betöltötte a 18-at. Sőt. A férfi modellek karrierje akkor indul igazi szárnyalásba, amikor nőtársaiké hanyatlani kezd, vagyis 30-50 éves koruk között szedhetik meg magukat úgy igazán. Nézzük csak meg David Gandy fotóit. A 37 éves modellről nem épp az öregedés juthat az eszünkbe.

Sárm és sport

A szebb jövő illúzióját keltheti a férfi modellek számára, hogy minél fiatalabb generációt nézünk, annál kisebb a nemek közti eltérés a divat- és szépségápolási termékek fogyasztását illetően. Sorra dőlnek le a tabuk, manapság már nem ciki a férfiaknak kozmetikushoz járni, akár dekor kozmetikai termékeket használni és igényesen öltözködni. Sőt, egyenesen elvárt az ápolt, divatos külső, amely egyértelműen hangsúlyozza az illető sikerességét, befolyását. Mindez pedig befolyással van a reklámpiacra is, a növekvő kereslet húzza magával a hirdetésekre elkölthető dollármilliókat, igényt támasztva a sármos arcokra. Ebből gyorsan arra a következtetésre juthatnánk, hogy a modellek népszerűsége és ezzel a gázsi is megugrik majd, azonban ez egyáltalán nem biztos.

Míg mi, nők, gondolkodás nélkül nyomjuk meg a Követés gombot Kendall Jenner vagy Gigi Hadid instás oldalán, addig a férfiak számára már elgondolkodtató, akarnak-e követni egy “alsógatyában pózoló faszit, aki tuti, hogy buzi”. Mert az általános, széles körben elterjedt nézet a férfiak körében még mindig ez, ha a saját nemük modelljeiről van szó.

Alternatíva pedig van bőven, gondoljunk csak a sportolókra vagy a zeneipar hírességeire. Akik letettek valamit az asztalra, ami széles körben is elismerésre méltó, akikre fel lehet nézni és akikre nem is ciki felnézni. Ezért ha egy jól csengő név kell a termék mellé, okosabb lesz közülük válogatni hírességet, míg a férfi modellek nagy eséllyel megmaradnak a barátnők számára, akik majd lelkesen veszik le a parfümös üveget a polcokról, ha meglátják a szexi, izmos felsőtesteket.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Hozzászólások  ( 0 )
Még több cikk