Testes táska körkép a mindennapok hőseinek

Míg a legtöbben megőrülnek a mini táskák cukiságáért, addig én inkább tőlük őrülök meg. Vagy egy tucatot bespájzolnék belőlük olyan csinosak – párat sikerült is -, de be kell látni, vajmi kevés cucc fér beléjük.

Gondoljuk csak végig, egy átlagos napon mennyi mindent kell magunkkal vinni: zsepi, pénztárca, kulcsok, telefon, rúzs, rágó, stb., stb. Ha ehhez még opcióként hozzáveszünk néhány, gyerekkel járó pluszt, mint törlőkendő, minikeksz, kulacs, már a gondolat is lehúzza vállunkat, ha a cipelésükre gondolunk.

Ezen a ponton pedig a designos minitáskák el is buknak és szégyenkezve kullognak vissza az alkalmi kiegészítőknek fenntartott polcra és jönnek helyettük a szépen szabott puttonyok, vagyis a tote táskák és shopperek, amik mindent elnyelnek és ha mázlink van, mindezt még szekcionáltan is teszik.

Mango csíkos shopper táska

Szerencsére a divattervezők is gondolnak a praktikumra, így az apró kiegészítők mellett jó pár méretes változatot is láthattunk az ősz/téli kollekciók divatbemutatóin. A Balenciaga például csak úgy tobzódott a gigatáskákban, amik közül némelyikhez ismét a piaci kofák szatyraiból meríthettek ihletet. De Jason Wu, Alexander Wang vagy épp a Lacoste kifutóján is bemutattak jó pár igazán szép darabot.

A helyzet tehát remek, ősszel sem kell majd kiskocsin húzni magunk után temérdek holminkat, a legújabb menőségeket pedig már most megtaláljuk az üzletek polcain. Így ha készen állunk a szezonváltásra, rajta, gyűjtsük be az infót, hol, milyen méretes kedvenc várja az érkezésünket.

1. Szürke bőr tote táska – Calvin Klein / 2. Piros, nagyméretű marhabőr táska – Michael Kors /3. Csíkos shopper táska – Mango / 4. Fülén feliratos tote táska – Zara / 5. Perforált, velúrbőr táska – Coccinelle

6. Fém füles, fém díszítéses fekete tote táska – Zara / 7. Klasszikus fazonú tote táska ezüst színben – Karl Lagerfeld / 8. Vászon hobo táska bőr fülekkel – Burberry / 9. Fekete XL tote táska – Mango / 10. Fukszia színű tote táska – Furla

Mentés

Hozzászólások  ( 0 )
Még több cikk